Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mama


Mama

Szomorú dalt dalol a madár, feketén virágzik a rózsa,
Sötétbe borult a világ s véget ért a móka.
Nincs ki többé nevessen, nincs ki többé sírjon.
2010-ben elhunyt. Ez áll már a síron.
Hiánya tátongó seb minden egyes szívben,
 
Szeretetem erőt ad majd! - üzened a fényben. 
Szeretünk téged, felnézünk rád, mért hagytál itt minket?
De választ már rá nem kapunk mert igy döntött a végzet.
Óvtál minket végig az első lépéstől kezdve,
De mi csak botorkáltunk bután, a kezed elengedve.
Most oly' jó lenne fogni kezed, érezni szorítását,
Látni mosolyod fényét, szemed csillogását.
De ez mind már csak egy álomkép marad,
Többé nem látunk téged, s nem halljuk szavad.
Sajog a szív, hull a könny a földre,
Egy angyal eltávozott tőlünk mindörökre.
De emléked él még, s szívünkben örökké meg maradt,
Mert te egy jó mama, anya voltál, kit a halál elragadt.
Gyermekeid, unokáid, büszkén tekintenek vissza,
A régi időkre mikor még minden szép és tiszta.
Egy igazi angyal, ez voltál te végig,
S mi csak most jöttün rá, mikor felszáltál az égig.
Hiányzol nekünk, mama. Reméljük a békéd megleled,
S boldogan említjük Mária, mert ez a te szent neved.