Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


9. fejezet: Vallomások

2011.01.28

Sasuke egy sötét folyosón tért magához. A feje még mindig sajgott az ütéstől, ami érte. Tenyerével a nyirkos falnak támaszkodva biztosította az egyensúlyát, míg a fényt egy halovány lámpa szolgáltatta. Macskakővel volt kirakva a padló. Megrázta a fejét, majd körbe pillantott. Két méterenként mindenhol egy ajtó feszített. Hogy mi célt szolgálhattak, nem tudta még elképzelni sem, de úgy érezte, nem is akarja. Aktiválta a sharinganját, s katanáját szorítva megindult előre. Egyetlen gondolat cikázott a fejében: megmenteni Sakurát. Befordult az egyik sarkon, de vissza is hátrált. Nem akarta elhinni, amit látott. Egy rózsaszín hajzuhatag tűnt el az egyik ajtó mögött, egy akatsukis karjaiban. Uchiha létére megőrizte hidegvérét, ahogyan várható volt, és gyorsan átkalkulálta esélyeit, helyzetét. Nem volt előnyben. Először is ki kell derítenie, hogy melyik akatsukis tartja fogva, mert ha netán Deidara, még könnyű dolga van. Ha Kakuzu, akkor már komplikáltabb, de ha Itachi... Bele se mert gondolni mit tenne, ha a bátyja karjaiban találná a Harunot. Gondolatmenetét egy ajtó csapódása szakította félbe. Sakura egyedül maradt. Kilesett a fal mögül, hogy melyik akatsukissal áll szemben, ám senki nem volt a folyosón. Nem lepődött meg, hidegvérrel fordult be, majd leindult az ajtó felé, mely feltehetőleg Sakurát rejtette. Amint odaért megtorpant. Egy jutsu védte az ajtót. Sejtette,  hogy ez lesz. Körülnézett, majd kézjeleket formálva feloldotta azt. Katanájából előhúzta kardját, majd a papír alá csúsztatta, hogy letépje az ajtóról. Meglepetten fogadta el a tényt, hogy nem oldotta fel. Alábecsülte az erejüket. Körül kémlelt újra, hátha arra felé jön valaki, ám egy hirtelen feltámadt sikoly hallatán latba vetette óvatosságát, s berúgta a zárat. Túl könnyen ment, az ajtó darabokra esve hevert a szoba közepén. Sakura halálsápadtan feküdt egy ágyon, s ettől Sasuke szemei megteltek aggodalommal.

-        Sakura...

Odasétált a lány mellé, s kardját visszacsúsztatta a tokjába. Rideg tekintettel bámult le rá, majd lehajolt, s a karjaiba vette. Nem fordult meg, tudta, hogy van valaki más is a szobában rajtuk kívül. Oldalt fordult a jövevény felé.

-         Hol hagytad a többieket? - szólt oda közömbösen.

-         Csak engem riasztott a jutsu, nem az egész Akatsukit. Mit keresel itt, öcsém?

-        Ne állj az utamba, különben megöllek.

-         Buta kisöcsém, még mindig nem fogtad fel?

-         Itachi - szűkültek össze a szemei Sasukénak. - Tűnj el az utamból. - Hangja hideg és érzelemmentes volt, mégis halk.

-         Nem engedhetem, hogy elvidd.

-         Akkor véged. - Visszafektette Sakurát az ágyra, majd bátyjával szembefordult.

Előhúzta a kardját, s egy pillanat múlva bátyja mögött termett. A kardot a nyakához szegezte, majd egy hirtelen mozdulattal elvágta azt. De csak egy klón volt. Az igazi Itachi Sakura mellett állt. Sasuke agyában lüktetett a vér. Gondolatok cikáztak a fejében, majd feltekintett Itachira, aki fekete tekintettel bámult rá. Hirtelen elbizonytalanodott. Egy furcsa érzés kapta el, mit már rég nem érzett. A bátyja iránti szeretet. Gyorsan elhessegette az érzést, eszébe jutván,  hogy mit tett. Megölte az egész klánját. Újra támadásba lendült, de most óvatosabban tette, hisz Sakura is veszélyben volt. A sharingannal próbálta genjutsu alá vonni Itachit. A semmi közepén álltak, csak ő és a bátyja. Itachi nem ellenkezett, a genjutsu fogja lett. Egy keresztre volt kifeszítve, Sasuke pedig ott állt előtte.

-         Ölj meg, Sasuke - bámult öccsére beletörődötten Itachi.

-         Miért ölted meg a klánt? - Itachi döbbenten vette észre, hogy Sasuke szemei megváltoztak. Nem gyűlölettől, hanem szeretettől, s hiánytól csillogtak.

-         Tudod, hogy miért tettem. A falu bízott meg vele.

-         De akkor miért nem jöttél vissza? Miért nem kerestél fel!?

Itachi mögül eltűnt a kereszt, s szemtől szemben álltak egymással.

-        Muszáj volt, hogy megutálj. Ez volt a feladatom.

-         Miért? - kérdezte megtörten Sasuke. - Itachi, mit akartál tőlem? Mit akarsz?

-        Csak annyit, hogy bocsáss meg, öcsém - emelte fel a karját, majd két ujjával megérintette Sasuke homlokát. - Az én időm lejárt.

-         Miről beszélsz? Én már megbocsátottam neked. Miért...?

-         Haldoklom, Sasuke. Az amaterasu felemésztette minden erőm. Nincs miért élnem.

-         Lehetetlen! - tágultak ki a szemei Sasukénak. - Nem...

-         Törődj bele... - Itachi hirtelen térdre borult, s vért köhögött a fehér padlóra.

-         Itachi! - Bátyja mellé guggolva nyújtott támaszt neki. Egyik kezével a kardot fogta, másikkal bátyának adott támaszt.

-         Sasuke, vigyázz Sakurára! Én már nem tudom megvédeni. Rád hárul a feladat.

-        Ne beszélj ostobaságokat, Itachi!

-         Sasuke tudnod kell, hogy már réges-rég túlszárnyaltál engem, és önmagad is! -  Belenézett öccse piros szemeibe az ő fekete íriszeivel, majd egy halvány mosolyt erőltetett véres ajkaira. - Köszönöm. - Megmarkolta az öccse kezében lévő kardot..., majd egy hirtelen mozdulattal magába döfte.

-         Ne! - Sasuke megpróbálta elrántani a kardot, de Itachi nem engedte, szorosan magához húzta öccsét, s még mélyebbre hatolt a pengével.

-         Ne... változz... meg... kisöcsém! - Az utolsó szavait küszködve tudta csak kimondani a szájából ömlő vér miatt. Ajkaira halvány mosoly húzódott, majd tekintete elhomályosult, s öccse karjaiba omlott. Sasuke megszüntette a genjutsut.

Ott állt a szoba közepén, Sakura eszméletlenül feküdt az ágyon, bátyja holtan a karjaiban. Elejtette a kardot, mely hangos csörömpöléssel terült el a padlón. Szorosan magához ölelte testvére holttestét, s halkan akarata ellenére hullani kezdtek a könnyei.

-         Köszönöm Itachi...

Pár perc elteltével mocorgást észlelt az ágyon. Sakura magához tért. Felnézett a rózsaszín kunoichire. Sakura szemei lassan nyíltak fel. Az első, amit észlelt a világból, hogy Sasuke ott térdel előtte Itachival a karjaiban. Hirtelen kipattantak a szemei, s felült.

-         Mi történt?! - térdelt Sasuke mellé, aki rezzenéstelen arccal nézte végig, amint a lány a halott fiút a karjaiba veszi.

-         Itachi meghalt. - Hangja fájdalommal volt tele, s rideg.

-         Nem! - kapta fel a fejét Sakura. - Az nem lehet! Itachi... - Lefektette a padlóra az Uchihát Sakura, majd letépte róla a köpenyt. Egyetlen seb éktelenkedett a mellkasán. - Te voltál!

-         Nem.

-         Sasuke! Miért? - Könnyek csillogtak a lány szemében, majd újra Itachira tekintett. Csakrát gyűjtött a kezébe s gyógyítani kezdte a feketét.

-         Nem érsz el vele semmit.

-         Nem halhatott még meg! Muszáj...! - Újra a seb felé fordította a kezét, s tovább gyógyította, de nem történt semmi. A csakrája pedig csak fogyott.

-         Sakura, kérlek... - Sasuke leguggolt a lány, s Itachi mellé, a kunoichire tekintett. Szemeiből fájdalom, gyász, szeretet, hiány és sajnálat sugárzott.

-         Hagyj! - rántotta el a kezét, amikor a fiú érte nyúlt, szemeiből patakként folytak a színtelen drága kövek.

-         Sakura! - Sasuke magával szembe fordította a lányt. - Meghalt. Ez ellen már nem tehetsz semmit. Mennünk kell.

-         Sasuke... - Tehetetlenül adta meg magát Sakura, s lehajtott fejjel peregtek tovább a könnyei. - Kérlek mondd el, miért kellet ezt tenned? Azt hittem már megbocsátottál neki! - Amikor feltekintett, szemei keserűséget, csalódottságot tükröztek. És talán... mérhetetlen fájdalmat?

-         Sakura, nem én öltem meg Itachit. - a pár szót tagoltan és érthetően ejtette ki. - Haldoklott. Amikor érted jöttem az utamba állt, nem engedte, hogy elvigyelek. Harcba keveredtünk, majd a kardommal végzett magával. Megkért, hogy vigyázzak rád. Épp azt próbálom tenni! Nem akarlak téged is elveszíteni!

-         Itachi! - Sakura újra zokogásban tört ki. Sasuke karjaiba borulva adott utat fájdalmainak, ő érezte, ezért szorosan magához ölelte, s hagyta had sírjon a Haruno. - Szerettem Itachit, Sasuke. - szólalt meg pár perc múlva Sakura ,amikor már elhalkult a zokogása.

-         Mennünk kell. - Nem tekintett le a lányra, túlságosan is fájt neki amit mondott, s félt attól, hogy netán meglátja a lány szemeiben azt, amitől rettegett. Talpra állította Sakurát, majd kardját visszacsúsztatta tokjába. Sakura megtörölte könnyes szemeit, majd az Uchiha felé fordult.

-         Fogd Itachit. - Szemei elszántságot és fájdalmat tükröztek.

    - Kivisszük magunkkal őt is. - Kesztyűjét felhúzta kezeire, majd hátat fordítva Sasukénak megindult.

Sasuke a karjaiba vette halott testvérét, s elhagyták a szobát. Sebes léptekkel vágtak át a folyosókon, de minden egyes fordulónál zsákutcába botlottak. Amikor az utolsó fordulónál bekanyarodtak, egy újabb folyosó tárulkozott a szemeik elé. Sakura dühösen csakrát gyűjtött az öklébe, és az előtte álló falba vágta azt. A fal magatehetetlenül omlott össze. Amint leüllepedett a por, egy csapat Akatsukis nézett farkas szemet velük.

 

*** *** ***

 

Jiraiya és Kakashi gyors tempóban haladtak a homok felé. Az idő nagyon szorította őket. Még csak pár órája indultak el, de óriási távot megtettek. Egyszer sem álltak meg piheni, Jiraiya haladt elől, Kakashi pedig utána. Szótlanul telt az a pár óra, amíg úton voltak. Amikor a homok határához értek, megálltak.

-         Kakashi, készülj fel. Kemény összecsapásnak nézünk elébe.

-         Úgy érted...?

-         Úgy. Itt az...

-         Akatsuki - fejezte be Jiraiya mondatát a hátuk mögött egy férfi. Egy emberként fordultak az idegen felé.

-         Gaara? - biccentett a férfi felé Kakashi.

-         Mit kerestek ti itt? - Jiraiya döbbenten bámult a vörös férfira.

-         Sakura és Sasuke nem érkeztek meg időben. Az apánk úgy döntött, hogy a keresésükre küld minket. Feltételezzük már egy jó ideje, hogy Suna határán tanyázik az Akatsuki, és az eltűnésük elég okot adott rá, hogy azt feltételezzük, elkapták őket.

-         Értem. Akkor azt javaslom induljunk együtt a keresésükre. A vihar már elcsendesedett.

-         Rendben...

 Hirtelen zajok hallatszottak a fák mögül. Egy sötétkék, és egy vörös hajú férfi ugrott le az egyik fa lombjai közül.

-         Jól hallottam, hogy Sakuráról beszéltetek? - szólalt meg a vörös hajú.

-         Byakone, Dayuku, rég láttalak titeket - fordult nyugodtan a férfi felé Gaara.

-         Szintúgy - biccentett Byakone. - Mi történt Gaara? Hol van Sakura?

-         Sakurát fogva tartja az Akatsuki.

-         Tudtam! - mordult fel a Haruno. - Tudtam, hogy nem szabad rábíznom az Uchihára!

-         Nyughass Byakone, nem Sasuke hibája. Biztosra veszem, hogy most is vele van és vigyáz rá - próbálta lenyugtatni társát Dayuku.

-         Kik ezek? - tette fel a kérdést Kakashi, melyre mindkét konohai szívesen várta a választ.

-         Ő itt Dayuku Ossano és Byakone Haruno. A homok tagjai voltak, míg nem száműzték őket.

-         Na álljunk csak meg egy pillanatra! Haruno!?

-         Ne bonyolódjunk most ebbe bele, igen, Sakura az én elveszett húgom! - csattant fel Byakone

-    Sakura valószínűleg bajban van, lehet, hogy haldoklik! Meg kell mentenünk! És Kakashi! - fordult gyilkos tekintettel a junin felé a vörös. - Veled még van egy kis elszámolni valóm!

-        Történt valami a múltban, amiről nem tudok? - vakarta a tarkóját értetlenül Kakashi.

-         Hatake! - gurult dühbe a Haruno, majd előrántotta a kardját és a juninra szegezte. - Miattad kellett elhagynom a falut!

-         Á! Már emlékszem! Te voltál az a fiú, nemde?

-         De igen - sziszegte a fogai közt Byakone. A többiek csöndben nézték végig a kis incidenst.

-         Byakone, azon az estén te félreértettél engem. Tudom, hogy most azt hiszed, hogy azért nem voltam hajlandó tanítani téged, mert gonosznak véltelek. Nem! Tudtam, hogy jó vagy. Egyszerűen lefoglalt Sasuke és Naruto kordában tartása. Ha téged is kordában kellett volna tartanom, elszabadult volna a pokol - magyarázta Kakashi.

-         Mi...? - döbbent le a férfi.

-         Elég volt! - szólt közbe Jiraiya. - Meg kell mentenünk Sakurát. Nincs idő a múltba tekingetni, majd ha megmentettük őket.

-     Gaara - fordult a vörös felé. - Te és Byakone egy csapatot fogtok alkotni, én pedig Kakashival megyek. Külön csapatokra válva fogjuk felkutatni őket. Dayuku, te visszamész a homokba, és beszámolsz a történtekről a Kazekagénak. A terv...

Mondatát egy hatalmas robaj szakította félbe. Mindannyian a hang irányába fordultak. Hatalmas füstfelhő gomolygott dél felől. Mindenki tudta mi a teendő. Dayuku egy pukkanás kíséretében eltűnt, a két-kétfős csapat pedig megindult a porfelhő irányába, azzal a reménnyel, hogy ott találják Sakuráékat.

 

*** *** ***

 

Neji gondterhelten rótta Konoha utcáit. Méghogy Naruto? - nem tudta elfogadni a tényt. Tudatán kívül egy ház felé tartott. Amint odaért, döbbenten vette tudomásul, hogy az Uzumaki háza előtt áll.

-         Mi a frászt keresek én itt?

Megrázta fejét, és épp hátat akart fordítani az ajtónak, s visszamenni a Hyuuga birtokra, amikor kinyílt az ajtó.

-         Neji? Mit keresel itt? - Naruto döbbenten bámult a Hyuugára.

-         Azt hiszem, beszélnünk kell. - Igen, ezért jött Narutohoz. Beszélni akart vele. De miről is?

-         Ne haragudj Neji, de most nem érek rá. Dolgom van. - Bezárta maga után az ajtót az Uzumaki, majd zsebre vágta a kulcsokat.

-         Hinatához mész? - A kérdés majdhogynem megállapítás volt, Naruto meredten bámult a Hyuugára, majd egy aprót bólintott.

-         Beszélnem kell vele egy-két dologról.

-         Naruto...., róla akartam veled beszélni - tette a kezét az Uzumaki vállára.

-         Történt valami? - Narutot megijesztette a nyugodt hanghordozás, mellyel Neji hozzá beszélt.

-         Nem... vagyis igen. Mi van köztetek? - A kérdés bombaként robbant ki belőle. Naruto döbbenten bámult a Hyuugára, majd egy vigyor kíséretében arrébb tolta és kikerülte.

-         Semmi nincs köztünk, azt hiszem - fordult vissza a döbbent férfi felé.

-    De ez még változhat. - Rávigyorgott Nejire, majd hátat fordítva a férfinak felugrott egy háztetőre, s eltűnt a házak takarása mögött.

-         Én kinyírom.

*** *** ***

 

Hinata rendberakta a csata színhelyét, amelyet Neji otthagyott. A párnákat visszarakta a helyére, a vázát felállította. Megigazította az ágyat, s eközben mindvégig vigyorgott. Semmi sem ronthatta el a kedvét. Odasétált az ablakához, s kitárta, hadd szálljon be a friss levegő a szobájába. A szellő meglebbentette a lila függönyöket, s cseresznyefavirág szirmokat szórt a padlóra. Hinata boldogan fogadta a gyönyörű, természet nyújtotta szépségeket.

-         Bár csak itt lenne Naruto - álmodozott az ablakban könyökölve. - Akkor...

Hirtelen valaki betapasztotta a száját, s a derekánál fogva magához húzta.

-         Akkor mi lenne? - suttogta a nyakszirtjébe. Hinata arcát elöntötte a pír.

-         Naruto. - suttogta remegő ajkakkal, amikor a fiú elengedte a száját, de a derekáról nem vette el a kezét.

-         Komolyan gondoltad amit a házamban mondtál?

Nem engedte, hogy megforduljon Hinata. Csak így tudott beszélni vele anélkül, hogy belezavarodott volna a gondolatmenetébe.

-         Igen. - Naruto szíve olyan hevesen vert, hogy még Hinata is megérezte szerelme zavarát.

Naruto hirtelen magával szembe fordította Hinatát, s belebámult égkék szemeivel a lány levendula tekintetébe. Csodálatosan szép volt. Nem tudott betelni a szépségével.

-         Hinata, azért jöttem el hozzád, mert elakarom mondani, hogy... - de nem tudta megfogalmazni az érzéseit az Uzumaki. Zavartan vakargatta a tarkóját, s jobbra-balra tekingetett, hátha talál valami segítséget a szobában.

-         Szeretsz? - nézett rá őszinte tekintettel a Hyuuga.

Naruto leengedte kezeit, meredten bámult a padlóra, majd óceán  színű szemeit a lányra emelte. Hinata türelmesen bámult az Uzumakira. A fiú szíve nagyot dobbant. Magához húzta a lányt, majd az ajkaihoz hajolt.

     -      Szeretlek - suttogta a lány fülébe, majd forró csókban forrtak össze.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

...

(Laura, 2011.09.22 18:06)

Szia! Ezt a törit csak tegnap kezdtem olvasni, de már mots befejeztem, mert nagyon tetszik!:) Majd még folytatod? :D

Re: ...

(nino, 2011.09.24 17:35)

örülök hogy tetszik, tegnap fel töltöttem a 10ik fejezetet is, szóval ha gondolod, már olvashatod:)