~ nino ~ Ahol a fantáziád szárnyra kelhet...!

Egy szőke nő gondterhelten ült az asztala mögött. Lelkiismeret furdalás kínozta, s az aggodalom, hogy a számára legkedvesebb személy bajban lehet. Megbánta, hogy csak úgy eleresztette. Fejét a hűvös asztallapra hajtotta, s felsóhajtott. Cselekedni akart, tenni valamit az ügy érdekében.

– Shizune! – kiáltotta el magát. Hamarosan nyílt az ajtó, és egy fekete hajú nő jelent meg.

– Mit parancsol, Hokage-sama? – sétált a nő mellé.

– Shizune, baj van. Sakura és Sasuke még nem érkeztek meg Sunába. Aggódom, lehet, hogy az Akatsukival találkoztak össze – állt fel –, és ha így van, minél előbb utánunk kell küldenünk valakit.

– Na de Tsunade úrnőm! – lepődött meg – Narutot nem engedte, hogy utánuk menjen. És a fél falu őt figyeli, hogy el ne szökjön. Még is kit akar utánuk küldeni?

– Kakashit – sétált a könyvespolchoz, majd levett egy könyvet.

– A sharingan harcost?

– Pontosan.

– De miért?

– Mert ő az egyetlen, aki szembe tud szállni az Akatsukival, és ő a második ember, aki a legjobban ismeri a sharingan erejét, ha netán Itachival összefutnának. Nem örülnénk neki, ha Sasuke találna rá előbb.

– Értem.

– Hívd ide Kakashit, beszélnem kell vele – utasította a nőt Tsunade.

– Rendben – hajolt meg Shizune, majd elment. A szőke még mindig a kezében tartotta a könyvet, amit levett a polcról; az asztalához sétált vele, majd kinyitotta. Az Akatsukiról összegyűjtött adatok szerepeltek benne. Tsunade végigjáratta a tekintetét minden egyes adaton.

– Kakuzu... Deidara... Itachi....Pein... Sasori... Konan... Kisame... Hidan... Zetsu... – suttogta a tagok neveit. – Adja az isten, hogy nem kerültek össze velük Sakuráék. - nézett fel nyugtalanul a könyvből. Kopogtattak az ajtón, majd belépett rajta Kakashi.

– Üdv, Hokage-sama – biccentett a nő felé.

– Kakashi – viszonozta a nő –, küldetésed lesz.

– Miféle küldetés? – nézett fel a könyvéből a jounin.

– Sakura és Sasuke után kell menned. Van egy olyan érzésem, hogy történt velük valami.

– Sasuke és Sakura? – lepődött meg a jounin.

– Persze – dobta az asztalra Tsunade az Akatsuki aktáját –, te még nem is tudsz róla. A tanítványaidat elküldtem Sunába, a Kazekage felajánlotta a két falu szövetségét. Annak fejében, hogy a két legerősebb ninja és az egyik fia és lánya megesküdnek. Már egy ideje úton vannak, de még mindig nem érkeztek meg. Vagy a homokviharban rekedtek, vagy az Akatsukiba botlottak.

– Úgy tudom, van egy rejtekhelyük Suna határában – rakta zsebre a könyvet Kakashi – Komoly problémát fog okozni, ha tényleg elkapták őket.

–Tudom. Ezért bízlak meg téged.

– Azt várod tőlem, hogy egyedül száljak szembe az Akatsukival? – hökkent meg a sharingan harcos.

– Természetesen nem. Beszélj Jiraiyaval, majd ő elkísér.

– Nem fog menni.

– Miért nem?

– Mert egy újabb könyvön dolgozik. Csak akkor kísérne el, ha lenne rá nyomos oka.

– Add oda neki ezt – dobot a férfi kezébe Tsunade egy mappát – ha elolvasta, lesz rá oka.

– Rendben – vette elő újra a könyvét Kakashi. – Hokage-sama, mondd, miért küldesz utánuk bárkit is? Sasukéval van Sakura, ami egyenlő a biztonsággal.

– Kakashi, nem fogom hagyni, hogy bármi is vagy bárki is bántani merje Sakurát – fordult a férfival szembe. – Fontos számomra...

– Akkor miért küldted el? Gondolom nem repesett az örömtől. – Ami azt illeti, eltaláltad. De ha van rá lehetőségem, hogy visszahozzam, vagy akár megmentsem a kényszerházasságtól, akkor megteszem.

– Akkor én megyek is – fordított hátat a nőnek Kakashi– Viszlát.

– Sok sikert – suttogta Tsunade, majd az ablak felé fordult. – Tarts ki, Sakura....

Egy tisztáson egy öreg jounin hűsöl a fák árnyékában. A madarak csicseregnek a feje felett. A felhők nehézkes tempóban araszolnak. A fejéhez emeli a kezét, és megtapogatja a dudort amit nem rég szerzett. Újra felvillan eszében, hogyan is részesült ebben az elenyésző kis ajándékban.

„ – Á! – kapott magára egy törülközött egy nő – Perverz állat! – kiabálja, és egy hatalmas ütővel egy nagyot mér a jouninunk fejére. „

– Hogy ezek a nők milyen hamar felkapják a vizet! – sóhajt egyet. Az égre emeli tekintetét, egy fekete sólyom szárnyal el a feje felett. – Mi a..? – csodálkozik.

– Üdv, Jiraiya-sama – bukkant fel előtte egy szürke üstökössel rendelkező alak.

– Kakashi, mi történt? Hogy-hogy fekete sólyom...?

– Ezt küldi neked – nyújt át egy mappát. – Olvasd el.

– Rendben – veszi át a dossziét Jiraiya.

– Már megint elkaptak? – vigyorog a maszkja alatt Kakashi.

– Inkább hagyjuk – fintorgott. Kakashi, le se téve a könyvét, felmászott a fára, melynek tövében pihente ki fájdalmait a vén sannin. Nekidőlt egy ágnak, és várt. Jiraiya kinyitotta a mappát, és csodálkozva futotta végig.

                                                                     Uzumaki Naruto

„ Titoktartási procedúra miatt nem áll módunkban felfedni az igazságot Uzumaki Naruto előtt, miszerint az anyja: Uzumaki Kushina. Az Uzumaki klán tagjaként olyan generációs „átkot” hagyott fiára, melyet senki ember fia nem szeghet meg, nem szakíthatja meg a folyamatot, és nem törölheti el. Az Uzumaki klán Konoha falu legerősebb klánjai közül az egyik. Be sorható a Hyuuga klán, az Uchiha klán, a Yamana klán, a Nara klán, az Inuzuka klán, stb. közé, bár a klán létezéséről egyedül a tanácstagok tudhattak. A generációs „átok” a Kyuubi létezésekkor köttetett a démonállatokkal, miszerint, a démonok felkérték a klán vezetőit, hogy zárják el a klán legerősebb tagjaiba a kilencfarkút óvintézkedésképp. E kiindulópont alapján, a klán vezetői úgy határoztak, hogy Kushina ősei hordozzák a Kyuubit. Ebből a tényből következtethető, hogy Uzumaki Naruto az örököse a Kyuubinak, majd a fiú leszármazottjai. Viszont, a Madara incidens után úgy határozott a tanács, hogy a démonokkal kötött megállapodást felbontják és átértelmezik. A rókadémon ezentúl az Uzumaki klán tulajdona. Az ő felelősségük elzárni és kordában tartani a démont. Emellett a fiú tudtán kívül örökölte apja - Namikaze Minato - képességeit. Feljegyzések:

1.Naruto genin korában elsajátította a rasengant

2.Tovább fejlesztette, s elsajátította tudtán kívül az apja technikáját is

3.Uzumaki Naruto Konoha legértékesebb fegyvere

Namikaze Minato avagy a Negyedik Hokage, nem hunyt el. A róka kiszabadulása idején – miután fiába zárta a Kyuubit – elhagyta a falut, hátrahagyva és a falu gondjaira bízva Narutot. A Suna melletti elzárt határon telepedett le. Kilétét és hollétét bizalmas információnak tekintjük, így senki sem tudhat róla, kivéve a tanácstagokat. „

Jiraiya döbbenten ejtette a mappát a selymes, zöld fűre. Nem akarta elhinni, hogy a keresztfia apja, Minato, még él, s hogy ezt hosszú éveken keresztül eltitkolták előle.

– Azok a rohadt tanácstagok! – fortyant fel –, hogy merészelték...

– Látom végeztél - szakította félbe a fa tetejéről Kakashi.

– Pakolj össze Kakashi, még ma elindulunk Sunába – állt fel hátat fordítva a férfinak, majd a falu felé vette az irányt.

– Ez gyorsan ment – lepődött meg Kakashi, majd újra a könyvének szentelte minden figyelmét.

Jiraiya alatt csak úgy rengett a föld, ahogy szüntelenül sietett a Hokage rezidenciája felé. Már messziről látta a magas épületet. Magában átkozta a tanácstagokat, hogy így rászedték, s magát is, amiért nem jött rá. Annyira magába feledkezett az öreg sannin, hogy nem vette észre hogy nekiment valakinek.

– Elnézést! – tápászkodott fel.

– Semmi gond – segítette talpra Jiraiyat a fiatal. – Sai, látom elvégezted a küldetésed – porolta le magát a sannin.

– Igen, most értem vissza. Narutohoz indultam. Be akartam köszönni neki, mielőtt leteszem a jelentésem – magyarázta a fekete.

– Értem. Hát, akkor majd találkozunk. Viszlát! – ugrott fel egy háztetőre a fehér loboncos, majd eltűnt a fiú szemei elől.

– Vajon hová sietett? – töprengett hangosan, amikor hirtelen egy szőke hajzuhatag és az ahhoz tartozó testrészek a nyakába ugrottak.

– Sai! Végre itthon vagy! – ölelte szorosan magához Sait a fiatal.

– Szia, Ino. – mosolygott.

Shizune komoran lépkedett a sannin mellett. Tudta, mi fog most következni, s nem volt kedve végighallgatni a veszekedést.

– Biztos benne, hogy most akar beszélni vele? – kockáztatta meg óvatosan Shizune.

– Igen – dörmögte a mellette haladó.

– Te jó ég – suttogta a nő. Shizune egy nagy sóhaj kíséretében kinyitotta az ajtót, ami előtt meg álltak. A sannin belépett a szobába, és dühösen sétált a nő elé, aki az asztala mögött ülve böngészte az iratkupacokat. Shizune becsukta maguk után az ajtót és a falnak dőlve várt, mikor robban a bomba. Az asztalnál ülő szőke ráncolt homlokkal bámult fel a saninra.

– Mit akarsz, Jiraiya? – hadarta zaklatottan. A férfi döbbenten bámult az asztalnál ülőre. Nem értette mi, baja lehet Tsunadénak. Összeszedte minden bátorságát, és lenyelte a torkában dobogó szívét. Lobbanékony természetű volt régi társa, s tisztában volt azzal, hogy ha még jobban felkorbácsolja a nő idegeit, bomba fog robbanni. Vagy maximum az ablakon át fogja elhagyni az épületet.

– Mondd, tudtál róla?

– Miről? – böngészte az ellőtte elterülő lapokat.

– Narutoról! – csattant fel türelmetlenül.

– Tudtam – válaszolta higgadt, feszült hangnemmel Tsunade.

– Mióta? – dörmögte csöndesen Jiraiya.

– Egy ideje.

– Ő tudja már?

– Nem – a választ hallván, Jiraiya bólintott – Muszáj elmenned Sunába.

– Tudom.

– Nem csak Minato miatt...

– Akkor? - vágott a szőke szavába.

– Meg kell mentenetek Sakuráékat. Úgy érzem, bajban vannak – nézett farkasszemet a férfival.

– Úgy érzed, vagy tudod? – firtatta a sannin.

– Tudom – válaszolt egy kis gondolkodás után.

Egy sötét folyóson két férfi halad lassú léptekkel, a köpenyük súrolja a mocskos köveket. Pár perc múlva megállnak egy cella előtt. Az alacsonyabb elő vesz egy rozsdás kulcsot és a zárba helyezi, ami egy hangos kattanás kíséretében megadja magát. A cellában sötétség uralkodik, egyedül egy rikító rózsaszín pont árulkodik arról, hogy valaki tartózkodik ott. A rózsaszín ponthoz tartozó alak erőtlenül felemeli fejét, és hunyorogva próbálja kivenni, hogy mi is történik körülötte. A haja csapzott a cellában felgyülemlett párától, teste ernyedt a láncoktól. Rosszullét kerülgette mind idáig, de a friss levegő, mely az idegenekkel együtt érkezett, arra késztette, hogy fellélegezzen. A sötétség miatt csak homályosan tudta kivenni, hogy kikkel is áll szemben. Két férfi volt, egy magas és egy picivel alacsonyabb. A magas termetű a háttérben húzódott meg, míg a kisebbik mozdulatlanul állt vele szemben. Végigmérte, már amennyire tudta, de a köpeny sokat takart. Egy dolgot ismert fel rajta - a szemeit. Sakura meghökkent a vörös szempár láttán. Tudta kié. Tudta, hogy nagy veszélyben van, de úgy érezte, biztonságban. A vörös szempár tulajdonosa lassan odasétált hozzá, és egy mozdulattal leszaggatta a lányról a láncokat és a bilincset. Sakura erőtlenül zuhant a mocskos talajra, farkasszemet nézve a csontvázzal, mely a társa volt a magányban. Nyöszörögve a hátára fordult, és felnézett a mellette állóra. Itachi fekete haja rendezetlenül keretezte arcát, kiemelve vörös szemeit. Lassan leguggolt Sakura mellé, és a karjaiba vonta. Majd felállt, és társa mellett elhaladva kiszakította Sakurát börtöne világából. Sakura önkénytelenül is elpirult a helyzeten. Felnézett Itachira, aki előre szegezett tekintettel haladt a fény felé, majd a férfi lepillantott a karjaiban tartott törékeny kis testre. Sakura szemei rémületet tükröztek, amikor összetalálkoztak a sharingannal, s ez nem kerülte el Itachi figyelmét. Hirtelen feketére vált szemekkel fürkészte a Harunot. A rózsaszín megkönnyebbülve bár, de feszengve farkasszemezett továbbra is. Itachi szemei megnyugvással töltötték el Sakurát, félénken rámosolygott hordozójára, aki pár pislogás után viszonozta. A társa Itachinak közömbösen sétált mögöttük. Amikor a folyosó végére értek, Itachi megállt.

– Menj előre, Kisame. Készítsd elő a szobát – fordult hátra, ismét vörös tekintettel.

– Rendben – kerülte ki Kisame Sakuráékat, majd eltűnt. Itachi várt pár pillanatot, majd leült az előttük lévő repedezett lépcsőkre. Sakurát még most sem engedte el, az ölébe vonva bámult maga elé. – Itachi... – suttogta Sakura, megkockáztatva, hogy magára vonja a az Uchiha figyelmét. Itachi behunyta szemeit, majd fekete, igéző tekintetét a lányra vetette.

– Mit keresel itt? – tette fel a legkézenfekvőbb kérdést.

– Sajnálom – hajtotta le a fejét Sakura.

  - Ami akkor volt, az már elmúlt. Ne bolygassuk a múltat. Tudom miért hagytál el, már belenyugodtam a történtekbe. Tudod jól, hogy szeretlek. Nem tudnék rád haragudni, Sakura...

„ Egy kunoichi ugrál fáról fára, menekül valami elől. Egy bokorból egy vörös szempár kíséri végig. Nem gondolta volna, hogy ezen a helyen bárki is tartózkodna, hisz épp ezért járt ki ide. Meglepte a lány feltűnése, és hogy üldözik. Jobban szemügyre vette a fiatal helyzetét, s látta, hogy meg van sebesülve. Az üldözői már a sarkában voltak, amikor hirtelen az egyik fáról aléltan hullott le a lány. Itachi, elhagyva rejtekhelyét, a lány után vetette magát, és még időben elkapta. Karjaiban az alélt lánnyal bámult fel a körülötte sereglő ninjákra.

– Most végetek! – kiáltott fel az egyik ninja. Itachi meglepett tekintettel rájuk nézett, majd felsóhajtott.

– Tsukoyomi – a sereg ninja, akik a lányra vadásztak, keserves kínok közt hullottak a földre. Itachi, nem törődve a szenvedő ninjákkal, karjaiba vette a lányt, és elindult vele egy titkos rejtekhely felé, amelyet anno ő készített a csöndesebb napokra. Miközben a menedék irányába haladtak, a lány ébredezni kezdett, kinyitotta kék szemeit, és az Uchihára emelte őket.

– Itachi Uchiha – suttogta erőtlenül.

– Pihenj, már nem vagy veszélyben – nézett le a lányra fekete szemeivel. – Majd én vigyázok rád.

– Itachi... – vesztette el ismét az eszméletét a lány. A rejtekhelyhez érve, Itachi az alélt fiatalt egy ágyra fektette, majd megvizsgálta a sebeit. A hasfalán éktelenkedett egy mély seb és több helyen is vérzett kunaiok okozta sebektől. Egy dobozt vett elő az egyik szekrényből, mely a szobában díszelgett. A lány mellé tette a dobozt, majd kiürítette a tartalmát. Fertőtlenítőt csepegtetett egy gézdarabra, és minden egyes sebet lefertőtlenített. A lány egyszer-kétszer felszisszent a fájdalomtól, de ugyanolyan békésen aludt tovább. Itachi levetkőztette, már amennyire le tudta, és miután befejezte a fertőtlenítést, bekötözte a lány sebeit. Elpakolta a gyógyászati segédeszközöket, majd a lány mellé telepedett. Végigmérte a lányt - fekete hosszú haja volt, amely be volt fonva. Azt már tudta, hogy kék szemekkel dicsekedhet. Nem ismerte, de valahonnan ismerős volt neki, ezért segített rajta és kezelte a sebeit. A fekete hajú szépség ébredezni kezdett, majd Itachira pillantott, aki elmélázva bámult maga elé. Olyan ártatlannak tűnt így, semmi Akatsuki köpeny, semmi sharigan. Egyszerű öltözet, egyszerű tekintet. Itachi észrevette, hogy a lány figyeli őt, így rászegezte tekintetét.

– Hogy érzed magad? – törte meg a csendet.

– Jól, köszönöm – próbált felülni, de a fájdalom, ami az oldalába hasított, nem engedte.

– Maradj nyugton – figyelmeztette az Uchiha –, még felszakadnak a sebeid. Miért üldöztek ezek a köd ninják?

– Ellenséges területen jártam – válaszolta nemes egyszerűséggel.

– Ha jól látom, kifogytál a chakrádból. Mondd, mi a neved?

– Ami azt illeti... – hangos pukkanás, egy kis füstfelhő –, most fogytam ki a csakrámból – bámult Itachira egy smaragd tekintettű, rózsaszín hajú kunoichi. – Sakura vagyok. Itachi megdöbbenve bámult az ágyában fekvő lányra, nem is lány volt már kész nő. Ismerte Sakurát, még a régi életéből. Sasuke egyik rajongója volt.

– Nem félsz tőlem? – nézett a mellette fekvő íriszeibe.

– Nem – mosolygott Sakura. – Megmentettél, meggyógyítottál, megvédtél. Úgy látszik, mégsem vagy olyan kegyetlen Uchiha, mint az öcséd.

– Valóban – bólintott Itachi.

Az elkövetkezendő egy hétben Itachi és Sakura a rejtekhelyen tartózkodott. Megismerték egymást, és Sakura rájött, hogy Itachi nem olyan, mint amilyennek képzelte, s amilyennek hallotta. Megtudta, hogy miért is mészárolta le a klánt. Egy nap, Sakura hírét vette, hogy Sasuke visszatért a faluba, s hogy letett a bosszúról, megbocsájtott testvérének. A Hebit feloszlatta, s újra Konohai ninja lett. Nem volt tovább maradása Sakurának. Egy nap arra ébredt Itachi, hogy a smaragdszemű kunoichi eltűnt az életéből. „

Sakura hálásan bújt Itachi mellkasához. Szerette Itachit, de mint a bátyját. S tudta, a férfi is hasonló érzéseket táplál iránta. Sosem kérdezte, de tudatában volt annak, hogy tudja azt is, hogy Sasukébe, az öccsébe szerelmes. Itachi magához szorította a Harunot, majd felállt vele, és elindult a szobába, melyet Kisame előkészített neki.

Hangos csattanás, egy mély hangzású puffanás, és már társul is hozzá a megszokott veszekedés.

– Semmi közöd hozzá! – vágott egy párnát az unokatestvére felé. – És ha még igazad is lenne, akkor sincs – SEMMI – KÖZÖD – HOZZÁ! – kiabált indulatosan a kipirult nő.

– Fejezd már be a kiabálást! – hajolt el egy újabb felé repülő párna elől a másik – Csak arra vagyok kíváncsi, hogy mi van közted és közte.

– Semmi! – állt fel az ágyáról vigyorogva. – Hagyj békén! Nem tartozom beszámolóval neked!

– De igen. Nekem kell vigyáznom rád, ami azt jelenti, hogy tudnom kell, mi folyik közted és e között a... e között a... – vakargatta a tarkóját elgondolkodva.

 – Ha annyira tudni akarod, elmondom! Ott voltál te is, amikor Tsunade kijelentette, hogy mi az én feladatom. Na, hát tessék. Én csak a feladatomat végeztem – bólintott elégedetten.

– Hinata, kérlek...

– Nem!

– Hinata...

De az idősebb Hyuuga már nem tudta befejezni a mondandóját, egy felé repülő lámpa elterelte a figyelmét. Egy gyors mozdulattal elkapta a szárnyra kapott tárgyat, és az ajtó elé helyezte.

– Hinata! Ha nem válaszolsz, én magam fogok utánajárni a dolgoknak! – fenyegette az ágyán nevetgélő nőt, aki, amint eljutott a tudatáig a mondat, falfehéren bámult üveges tekintetével az ajtóban vigyorgó egyedre.

– Neji, ha meg mered tenni többet nem állok szóba veled! – gyenge érvelés volt, de hirtelen más nem jutott eszébe.

– Ez édeskevés ahhoz, hogy megállíts.

– Hyuuga Neji! Ide figyelj! – pirult ki Hinata – Ha arra gondolsz, amire én, és meg is mered tenni, én ki nyírlak!

– Elmondod?

– Neked? Soha – szűkültek össze a szemei.

– Viszlát! – tűnt el egy füstfelhő kíséretében Neji.

– Ne! – sikkantott fel rémülten Hinata. – Én kinyírom – dőlt hátra az ágyában. – De legalább ő már tudja... – ölelt magához boldogan egy párnát.