Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


5. fejezet: Az elveszett testvér...

2011.01.28

Sakura mikor felébredt, még mindig a fa alatt feküdt. Úgy érezte, nem pihente ki magát eléggé, de folytatnia kellett az utat. Hisz megígérte, és az ígéreteit sohasem szegi meg. Felállt, majd elindult a Homokfalu irányába. Fáról fára ugrált, de úgy érezte, nem haladt semmivel sem előrébb. Kezdett gyanússá válni, hogy bármerre is megy, a táj ugyanaz. Pár perc múlva megállt.
- Mi a...? - nézett körbe a tájon. - Hol va... - be se fejezte a mondatot, egy hirtelen lökéshullámtól lezuhant a fáról. Mikor kinyitotta smaragd színű ékköveit, egy férfit pillantott meg maga mellett. - Te meg...
- Szia, Sakura! - köszönt, meg se várva, hogy a nő befejezze a mondatot. - Hol voltál eddig? Már mindenütt kerestelek! - ölelte magához szorosan.
- Öhm... Sasuke... Elengednél? - fordította félre a fejét kicsit elhúzódva a férfitól.
- Ó! Hát persze! - mosolygott bambán Sasuke a tarkóját vakargatva. - Várj! Segítek! - s feléje nyújtotta a kezét. Sakura félrelökte a fiú legnagyobb csodálkozására, majd felállt.
- Kösz! De nem kell a segítséged! - igazította meg magán a ruhát Sakura.
- Értem... - állt egyik lábáról a másikra az Uchiha. - Sakura... figyelj... - szólította meg bátortalanul. A lány a fiúra nézett, szemei kitágultak a csodálkozástól. Ahogy így elnézte a nagy, rettenthetetlen, bátor Uchihát, inkább egy megszeppent ötéves jutott róla eszébe. - Sakura... sajnálom, meg minden, és szeretném, ha tudnád... - az Uchiha elhallgatott. Szemeivel egy vércsík útját követte, mely a homlokától egész az álláig vezetett.
- Kussolj! - sziszegte Sakura, majd kihúzta a kunaiját a fiú homlokából. - Hol van Sasuke?!
- De... de... Sakura... Én vagyok Sasuke... - dadogta a fiú kezét a sebére szorítva, majd térdre hullott. - Miért nem hiszed el? - nézett fel a lányra.
- Először is - vett elő egy tekercset a táskájából a pink hajú lány -, Sasuke nem ilyen. Utálom, ha ilyen kis genjutsukkal akarnak elkapni. Másodszor, nem talált volna meg ilyen hamar, és harmadszor - nyitotta ki a tekercset -, utálom, ha lebecsülnek - a tekercset letette a lába elé a fűbe, majd kézjeleket formált. Végül, arca elé tartva kezét, ennyit mondott halkan, behunyt szemmel. - Feloldás.
Sakura egy barlangban ébredt. Sötét volt, alig pislákolt valamicske fény a falra erősített fáklyákból. A kezei meg voltak kötözve, akárcsak a lábai. A szája be volt kötve. Foglyul ejtették. De vajon ki vagy kik? Nem látott senkit maga körül. Nem érzékelte egy ember csakráját sem. Egyedül volt. A Homok-határon lehetett, a barlang száján kívül jól látta, hogy homokvihar dúl oda kint. A bejárat felől két ember alakja rajzolódott ki. - Ők azok - futott át Sakura agyán. Behunyta szemeit, had higgyék azt, hogy még mindig a genjutsu alatt áll.
- Micsoda vihar! - húzta le fejéről a csuklyáját a jobb szélső férfi, majd előre hajolva kirázta a hajából a homokot. - Körülbelül két-három napig fog tartani.
- Balszerencsénkre! - fintorgott a társa. Majd levéve a csuklyáját követte társát a barlang belsejébe. - Még mindig a genjutsud alatt áll? - nézett a férfira.
- Úgy látszik - nyugtázta mit sem törődve vele. - Azt hittem, hogy mire visszaérünk, feloldja, hisz nem olyannak ismerem, mint akit be lehetne csapni ilyesmivel - ült le Sakura jobb oldalára, míg a másik férfi a bal oldalán foglalt helyet.
- Tényleg, mióta is ismered ezt a lányt? - Sakura lehajtott fejjel, a falnak dőlve hallgatta a két férfi társalgását. Ismeri őt? Ki lehet ez?
- Nem tudom, pár éve... - morfondírozott.
- Aha, oké. Értem, nem faggatlak. De minek is kell nekünk? Magyarázd el megint, Byakone, kérlek!
- Byakone!? Olyan ismerős. De vajon honnan?
- Áh! Dayuku! - masszírozta a halántékát Byakone. - Hogy lehetsz ilyen idióta?! Már ezerszer elmondtam! Kakashi... meg fog fizetni, amiért 6 évvel ezelőtt elutasított. És hiába fáj bántanom Sakurát, mégis meg kell tennem. Ez az egyetlen módja. És mivel Sasukét, vagy azt az idióta Narutot nem tudom elkapni, mert erősebbek nálam, így csak ő maradt. - magyarázta el neki megint.
- Értem, de...
- De, mi?
- Szerintem nem kellene lebecsülnöd ezt a csajt.
- Milyen jól mondja - gondolta Sakura.
- Ki tudja? Lehet, ez alatt a 6 év alatt, míg te a bosszúdat forraltad, ő is meg erősödött, akárcsak a másik két fickó - gondolkodott hangosan Dayuku.
- Kétlem.
- Ezt a rohadékot! - akadt ki Sakura. - Ezért még meg fizet!
- Sakura régen nagyon gyenge volt, alapjában véve mindig meg kellett védeni őt. Sokszor védtem meg én is, akárcsak Naruto és Sasuke.
- Értem de...
- De, mi?! - duzzadt ki egy ér Byakone fején.
- Semmi, semmi... - legyintett.
- Most már mondd! - pattant fel.
- Nyugi, haver, nyugi! - emelte fel védekezően a kezeit Dayuku, majd ő is felállt. - Csak nem verekedni akarsz? - kérdezte vigyorogva.
- Csak gyere közelebb, és megtudod! - somolygott.
- Hajrá, haver! - ugrott neki társának Dayuku.
Heves csatába kezdtek. Sakura, kihasználva a pillanatot, egy csakra pengét hozott létre háta mögé kötözött kezében. Majd szép óvatosan a köteleket elkezdte levágni a csuklójáról. Mikor ezzel végzett, szemeit kinyitva körülnézett, hogy mi történik. Byakone és Dayuku épp egymást püfölték, ahol érték.
- Hát ezek se százasok! Még ilyen két hülyét! Na, szép, mondhatom! Mintha nem lett volna elég Sasuke és Naruto hosszú éveken keresztül! És pont ezeknek kellet elrabolniuk?! Ó, anyám!
Sakura alaposan megnézte mindkét férfit. Az egyik egy cingár kölyöknek nézett ki, sötét, kékes haja volt, ami vállig ért, lila szemekkel. Egy fekete nadrágot és egy ahhoz tartozó fekete felsőt viselt. Nagyon ügyesen mozgott. A másik nála jóval magasabb volt, körülbelül két fejjel. Vörös, összefogott haja a háta közepéig ért, zöld szeme pedig szinte csillogott. Egy bő, fekete nadrág volt rajta, és egy izomtrikó.
Sakura elvágta a lábait fogva tartó köteleket is, majd lecibálta a szájáról is az anyagot.
- Azt se veszik észre, hogy mi van körülöttük! - Sakura talpra állt, majd elindult a barlang szája felé, kikerülve a csetepatézókat.
- Várj csak! - dobott Sakura felé egy kunait a vörös hajú. - Hová mész?! - indult el felé, abbahagyva a verekedést.
- Hoppácska, Kapácska! - mutatott Sakurára izgatottan a másik - Ez feloldotta a genjutsud! - vigyorgott.
- Te idióta! - sóhajtott fel Sakura. - Már vagy egy órája feloldottam! De amilyen hülyék vagytok, hogy nem vettétek észre! - forgatta a szemeit a pink hajú.
- Gúnyolódni mersz velünk?! - indult el felé a vörös.
- Byakone, ez meg akar lépni! - döbbent rá a lila szemű.
- Kussolj, Dayuku! Azt látom én is! - fordult hátra társához Byakone.
Sakura nem vesztegette az idejét, kezén szorosabbra húzta a kesztyűt, majd nekiiramodott Byakonenak. A férfi hátrahőkölt a hirtelen támadástól, épp csak ki tudta kerülni a lány ütését. Az arca mellett süvített el.
- Az istenit! - morgolódott Byakone. Hirtelen az arcán egy vércsík folyt egészen az álláig. - Basszus, Sakura! - káromkodta el magát.
- Na de Byakone, egy hölgy előtt így beszélni! - oktatta ki társát Dayuku. Majd előresétált. Sakura eközben a következő ütésre koncentrált. Hirtelen mögötte termett Dayuku. - Szia! - köszönt neki halál nyugodtan. Sakura szemei kitágultak a meglepettségtől.
- Gyors vagy - nyugtázta Sakura mély levegőt véve, felkészülve a támadásra.
- Ahogy mondod - mosolygott Dayuku, majd egy kunait elővéve le akart sújtani. Sakura megpróbálta kivédeni, de túl lassú volt Dayukuhoz képest. A férfi a kunaival meg sebezte az oldalát.
Sakura a földön fekve nézett fel a két férfira. Oldalából szivárgott a vér. Kezét a sebre szorította, és észrevétlenül gyógyítani kezdte.
- Mert te aztán udvariasabb vagy, mi? - háborodott fel Byakone.
- No-no! - intette le ismét - Én legalább megsebesítettem. Ez is valami! - vigyorgott önelégülten.
- Cöh! Nekem aztán mindegy! - vont vállat. Sakura eközben felült. Bár a seb nem volt életveszélyes, még is elég mély volt ahhoz, hogy lelassítsa.
- Kik vagytok ti? - próbálta húzni az időt, hátha sikerül helyre hoznia magát.
- Hát nem ismersz fel? - guggolt le elé Byakone kezeit a térdén nyugtatva.
- Nem. Pedig egy ilyen rusnya pofát megjegyeztem volna - pimaszkodott Sakura.
- Nem változtál semmit - vigyorgott.
- Honnan ismersz te engem?
- Hát nem emlékszel? Emlékezz csak vissza! Olyan 6 évvel ezelőtt Konohába száműzött a Kazekage. Csak azért, mert gyerekként Sasori-sama segédje voltam. És mint utólag kiderült, ő elárulta a falut. Így úgy vélték, én is szövetkeztem velük. Pedig ez nem volt igaz. Egy szó, mint száz, Konoha befogadott. Az öreg Hokage szerint volt bennem tehetség. Jó ninja válhatott volna belőlem. Hozzátok osztott be. De Kakashi nem tartott jónak, és nem volt hajlandó tanítani. Így visszajöttem a Homokhoz. A sivatagban éltem hosszú éveken keresztül, és azért edzettem, hogy bosszút állhassak rajta - vigyorgott. - Így találkoztam Dayukuval is - állt fel, és átkarolta a társát.
- Aha, értem. Vagyis mégsem. Honnan is kéne nekem ismernem téged?
- Ó, te jó ég! - fogta a fejét. - Sakura! - nézett rá komolyan. - Amikor a szüleid háza felgyulladt, én mentettelek ki a házból, nem emlékszel? Bár Kakashi még ezután sem akart elfogadni - csüggedt el.
- Nem! - kerekedtek ki Sakura szemei. - Az nem lehet! - majd felállt. - Te nem lehettél az! Miután megmenekültem, nyomozni kezdtem. A fiú, aki meg mentett, a... a bátyám volt.
- Micsoda nevetséges feltételezés! - nevette el magát hangosan Byakone. - Kizárt, hogy a bátyád legyek. Valamit rosszul tudtál meg...
- Nem! - kiáltott fel idegesen Sakura, majd talpra állt. - A Nagykönyvben úgy állt, hogy a bátyámat Sunába küldték, hogy kiképezzék, és a szövetség jelképe legyen! De megszegte az ottani szabályokat, és visszaküldték Konohába. A Hokage is megmondta, hogy akkor, azon az éjjelen a bátyám volt a házban, és mentett meg engem. De aztán nyomtalanul eltűnt... - halkult el Sakura hangja.
Dayuku csöndben hallgatta végig ezt a kis szóváltást. Még mielőtt Byakone megszólalhatott volna, odasétált Sakurához, és alaposan végignézte, majd Byakone is ugyanerre a sorsra jutott.
- Ha a szemeim nem csalnak, van bennetek hasonlóság - jelentette ki elégedetten. - Sakura haja rózsaszín. A tiéd vörös. A szemeitek is zöldek. Akkor mi a probléma?
- Hallgass, Dayuku! Ez nem ok arra, hogy testvérek lennénk! - fortyant fel Byakone.
- Mi az igazi nevetek? - kérdezte higgadtan Dayuku.
- Sakura Haruno.
- Byakone Haruno - mondták egyszerre. Mindkettőjük szemei kitágultak a meglepettségtől.
- Na, tessék! Mondtam én! - vigyorgott önelégülten Dayuku. Majd hátat fordított a testvérpárnak mellkasán összefont karokkal. - Csak azt nem értem, hogy ha konohai vagy drága barátom, és egy csapatban is voltatok, HOGY NEM JÖTTETEK RÁ, HOGY TESTVÉREK VAGYTOK!? - fordult a döbbent páros felé.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.